RÓLUNK

MIT JELENT SZÁMUNKRA A K7-24?

A K7-24 több mint egy étrend-kiegészítő, ez egy koncepció és csupán az út eleje mind a cég számára, mind a vásárlóknak. A termék professzionális támogatást kíván biztosítani mindenkinek, aki a túlsúly démonjával küzd, és aki eljöttnek látja az időt, hogy tegyen valamit az egészsége megőrzéséért, azzal, hogy lead jónéhány kilogrammot. Cégünk neve a Goodwill Pharma magában hordozza küldetésünket, mely szerint minél több embernek kívánjunk jóakaratunk (goodwill) által kifejlesztett termékeinket eljuttatni. Másrészt a „pharma” szó tükrözi a gyógyszeripar precizitását, rendkívüli szigorúságát és önmérsékletét a hamis ígéretekkel szemben. Orvosként képviseljük a hippokratészi értékrendet termékeinken keresztül. A goodwill üzleti értéket is jelent, azért léptünk ki a tőzsdére, hogy azok, akik azonosulni tudnak értékrendünkkel később befektetőkké is válhassanak cégünkben.

VANNAK DOLGOK, AMIKKEL NEM LEHET FINOMKODNI

Body positivity ide vagy oda, a túlsúly ellen tenni kell!

Tudják mi az orvosi rendelőben a legtöbbet ismételt mondat? „Le kéne egy kicsit fogyni!” És tudják mi erre a leggyakoribb válasz? „Tudom!”

Ennek ellenére nemhogy a többség tenne ellene, inkább különböző kifogások mögé bújva magyarázzák, miért nem teszik. Csodaszer nincs, ennek fejben kell eldőlni. De ha az elhatározás megvan, akkor viszont van segítség. A szegedi orvos pár nem huny szemet a túlsúlyban rejlő veszélyek felett és egy forradalmian új diéta támogató programot dolgozott ki egy orvoscsoporttal karöltve, az életmódváltás megkönnyítésére.

A szegedi székhelyű gyógyszeripari cég, a Goodwill Pharma, 26 éve azt a küldetést választotta, hogy a páciensek igényeinek megfelelő gyógyszerek mellett vitaminokat, étrend-kiegészítőket gyártanak, ami valóban megoldásként szolgál problémáikra.

A világ gyorsan változik, az emberek egyre tovább élnek, ez azonban sokba kerül.

Két ellentétes dolog zajlik egyszerre a világban az életminőség kapcsán. Az egyik az, hogy egy viszonylagos jólétért egyre kevesebbet kell tennünk, szinte mindenkinek van hol laknia, van autója, van valamilyen iskolai végzettsége, van munkája, van mit ennie. Relatíve egyszerűen elutazhatunk távoli helyekre. Könnyen hozzáférhetünk az alapvető javakhoz, így az élelmiszerek megszerzése a fejlett társadalmakban nem kiváltság, hanem túlkínálat van belőle.

A másik az, hogy a kényelmes élet hosszútávú fenntartása egyszer csak nagyon sokba fog kerülni. Ezt a terhet, akkor vesszük észre, ha már megérint bennünket a baj, akár az életkorunk növekedésével, vagy akár valamilyen betegség megjelenésével.

A legegyszerűbben hozzáférhető és szinte mindenki számára mindig elérhető örömforrás az élelmiszer. Az élelem túlkínálat már egészen fiatal korban elkezdődik és sajnos nagyon könnyen rossz irányba csúszik el.

Tükröm, tükröm…

„Valószínűleg most én leszek az aktuális közutált, de bizony a tükör nem hazudik! Magyarország kétharmada túlsúlyos! A túlsúlyosok száma évről évre nő, ami kifejezetten nyugtalanító, hiszen a túlsúly jelentős kockázati tényező az egészségügyi állapotunkra nézve. Nem hiába a leggyakoribb orvosi javaslat a rendelőkben az, hogy a betegnek fogynia kellene. Tabuként kezeljük a témát, hogy nehogy megbántsuk valaki érzelmeit. Lehet azzal jönni, hogy fogadjuk el önmagunkat, de kérdezem én, megéri? Az egészségünkkel játszunk! A túlsúly ellen tenni kell!” – hívja fel a figyelmet Dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma alapító tulajdonosa. „A K7-24 több mint egy étrend-kiegészítő, ez egy koncepció és csupán az út eleje mind a cégünk számára, mind a vásárlóinknak. A termékünk professzionális támogatást kíván biztosítani mindenkinek, aki a túlsúly démonjával küzd, és aki elérkezettnek látja az időt, hogy tegyen valamit az egészsége megőrzéséért, azzal, hogy lead jó néhány kilót. A fogyás fejben dől el, de a kísértés a gyomorban kezdődik. Az énkép átalakulása egy idegrendszeri folyamat, amely a neuron kapcsolatok újrahangolását is megkívánja. Ez egy hosszú és nagyon kemény út, mely tele van kísértéssel.

Könnyen jön egy kis túlsúly, majd az elhízás. Ezt a mainstream media még támogatja is, hiszen megalkotta a bodypositivity irányvonalat, amely azt sulykolja, hogy fogadd el magad ducinak, vagy kövérnek, mert úgyis menő lehetsz.

Ez igaz, de ez üzletkötés az ördöggel, mert cserébe nagyon drága árat kér. Ez az ár az egészséged és a korai halálod, ha szerencsés vagy. Ha pedig rosszabb lapot húztál, akkor egy stroke utáni bénultságban, vagy mentális defektussal kell együtt élned vagy szétment térddel, vagy gerinccel a szobádba zárva. Bevezették az oversize méretet és ebből is van xs-es. (ez jön az xxl után)

Magyarország kétharmada túlsúlyos!

Számos tanulmány kimutatta, hogy az elhízás nemcsak a szív és érrendszeri betegségek előszobája, hanem a legtöbb daganatos betegséghez is köze van. A cukorbetegség és az ezzel járó szövődmények súlyos szenvedést okoznak az egyénnek, a családoknak és a társadalmunk közösségeinek egyaránt.

A túlsúly ellen tenni kell!

„Belső hajtóerő nélkül nagyon nehéz bármit is sikerre vinni” – Dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma kommunikációs igazgatója megállíthatatlan a jobb életminőség megteremtése érdekében. Nagyszabású show-műsor keretében mutatták be a gyógyászati szakma és a minőségi életmód mellett kommunikáló média képviselőinek legújabb, a jó életminőséget támogató rendszerüket.


„Egy valamiben biztosan egyetértünk. Energikusnak, egészségesnek lenni jó dolog. Abban is bízunk, hogy ez az állapot nagyjából 80 éves korunkig kitart és ha elkerüljük a nagyobb baleseti csomópontokat, erre jó esélyünk van. Így gondolják ezt azok is, akik túlsúllyal, elhízással küzdenek. De a statisztikák mást mutatnak. A túlsúlyosak közül viszonylag kevesen érik meg aktívan a 80 évet. Az európai egészségfelmérési adatok szerint a magyar lakosság 68%-a túlsúlyos. A túlsúly és elhízás óriási egészségügyi kockázat a szív és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a daganatos betegségek és mozgásszervi betegségek kialakulásában.” – Figyelmeztet, az egyik legsúlyosabb hazánk lakosságát érintő komplex problémára, a túlsúly veszélyeire.

A Goodwill Pharma elindult egy olyan irányba, amivel igyekszik helyes iránymutatást adni a hosszútávú egészséges élethez. Az étrend-kiegészítők világában egészségmegőrzés van és megelőzés. A legtöbben akkor nyúlnak ezekhez a termékekhez mégis, amikor már valamilyen baj bekövetkezett és segíteni kell valahogy. A megelőzés, a gyógyulás a táplálkozással kezdődik. Ebben nyújt segítséget az új termékcsoport.

A termék vizuális megjelenésére is különös gondot fordítottak. Erre a feladatra Jason Brooks díjnyertes divat- és életstílus illusztrátort kérték fel, aki a Chanel, a Coty, a Jo Malone, a Lancôme, a L’Oreal, a Revlon és a Vogue után most megtervezte a K7-24 arculatát. A termék egy idealizált állapotot sugall, amely tudjuk, nem feltétlenül cél mindenki számára, de inspirálja azt a gondolatot, hogy igenis sikerülhet.

A K7-24 termék és a brand egy koncepció és egy önálló védjegy is egyúttal, amely most még csak egy konkrét kezdőcsomagot jelent, de később ki fog egészülni még az életmód váltást segítő további termékekkel. – folytatta Dr. Kardos Mária. A védjegy használatához csatlakozhatnak olyan élelmiszergyártók, akiknek a termékei kompatibilisek a Goodwill Pharma által képviselt táplálkozási értékrenddel. Ami nem mást jelent, mint teljes értékű, elsősorban növényi eredetű hozzávalók használatát, és törekvést az ízfokozók és tartósítószerek alkalmazásának minimalizálására. Lehetőleg nem a világ túlsó feléből származik, és az ára az egészségre gyakorolt hatásával arányos.

A cég neve, Goodwill Pharma magában hordozza a küldetést, mely szerint minél több embernek kívánnak jóakaratuk (goodwill) által kifejlesztett termékeiket eljuttatni. Másrészt a pharma szó tükrözi a gyógyszeripar precizitását, rendkívüli szigorúságát és önmérsékletét a hamis ígéretekkel szemben. Orvosként képviselik a hippokratészi értékrendet termékeiken keresztül. A goodwill üzleti értéket is jelent, ezért léptek ki a tőzsdére, hogy azok, akik azonosulni tudnak értékrendükkel később befektetőkké is válhassanak cégükben.

A terméket zártkörű show-műsor keretében mutatták be, ahol a szakmán kívül ismertségek és a média is képviseltette magát.

JASON BROOKS, A K7-24 DIÉTA TÁMOGATÓ RENDSZER GRAFIKAI ELEMEINEK TERVEZŐJE

Jason Brooks, a világszerte jól ismert divatillusztrátor

Jason Brooks (szül. 1969. február 23., London, Anglia) művész, illusztrátor, író, a K7-24 diéta támogató rendszer grafikai elemeinek kreálója.
Már gyermekként is érdeklődött a rajzolás és a művészetek iránt, első megbízásait pedig tizenévesként kapta. Brooks a londoni Central Saint Martins főiskolán tanult grafikai tervezést, majd mesterdiplomát szerzett illusztrációból a Royal College of Art intézményében.

„Gyerekkoromtól kezdve mindig is művész akartam lenni, bár az építészmérnöki pálya felé is kacsintgattam. Kisfiúként az autók és a Forma-1 megszállottja voltam és szerettem volna autóversenyző lenni, de a művészet reálisabb szenvedély volt. Ez vezetett a Saint Martins Art-hoz, a College és a Royal College of Art-hoz, mindkettő Londonban van. Csodálatos időszak volt, rengeteg tapasztalatot szereztem és mellette nagyon sokat utazhattam is. Ilyenkor sokszor elvittem magammal a vázlatfüzeteimet és számtalan képet rajzoltam” -mesélte Brooks a Miférfiaknak addot interjújában.

A főiskola alatt rengeteget utazott, mely során színesebbnél színesebb rajzokkal, festményekkel töltötte meg füzeteit.

Ösztöndíjat nyert, ennek köszönhetően a maja régészeti lelőhelyeket kutatta Mexikóban és Közép-Amerikában. Törökországban, Marokkóban, Kenyában, Olaszországban, valamint New Yorkban is járt. Az 1990-es években London Portobello és Notting Hill negyedében élt, ami szintén meghatározó volt esztétikai stílusának kialakulásában. Az utazás és életmód visszatérő téma és inspirációs forrás Brooksnál.

A mesterképzés befejezése után belevetette magát a divat világába, olyan divatlapoknak kezdett dolgozni, mint a Vogue, Elle, The Face, Visioner. Ezek a tapasztalatok megalapozták későbbi karrierjét.

Jason Brooks az első divatillusztrátorok egyike, aki számítógépes technológiát alkalmazott szakmájában.

A munkái ötvözik élettapasztalatát és képzeletét, ez számos luxus életmódmárka számára tökéletes kommunikációs eszközt biztosít.

Jason első könyve, a Paris Sketchbook 2013-ban jelent meg, és ezzel kezdődött a világ különböző városait ábrázoló színes utazási naplók sorozata. Az ezt követő London Sketchbook 2015 tavaszán jelent meg, 2016-ban elnyerte a V&A Múzeum könyvillusztrációs díját, majd 2017-ben a New York Sketchbook zárta a „City Sketchbook” trilógiát. A könyvek tartalmát Jason tervezte, írta, kutatta és illusztrálta.

Brooks a világ minden tájára készíti megrendeléseit. Élvezettel adaptálja csillogó, kreatív, jellegzetes illusztratív stílusát a reklám- és kereskedelemi projekteken belül.

„A sikerem azon alapul, hogy 100 százalékban elkötelezett vagyok a saját művészetem iránt. Szerintem minden művész számára az a kulcs, hogy jellegzetes és felismerhető legyen. Miután létrehoztam a személyes stílusom vagy stílusaim, a képek készítése olyasvalami, amit szeretek csinálni, ezért ritkán érzem nehéznek a munkát. Ugyanakkor szerintem az igazi siker a jó együttműködésekből és az emberekkel való találkozásokból fakad, aminek jó példája Goodwill Pharmával történő együttműködés is, ami egy különösen izgalmas terület” –mondta el Brooks sikere kulcsát.

A 2017/18-as évben a GRAY MCA Galéria new york-i és londoni helyszínein állította ki alkotásait, folyamatos együttműködés keretein belül.

Jason Brooks munkái

Gyakran együttműködik reklámügynökségekkel, print képektől a digitális megjelenésig, minden fajta platformon megvalósuló kampányra nyitott.

Munkáit Tokióban, Szentpéterváron, Szingapúrban, New Yorkban, Londonban is kiállították, műveit világszerte gyűjtik.

Alakjai gyönyörű emberek, a szépség, a kozmetika és a smink középpontban van. Ügyfelei közé tartoznak: Chanel, Coty, Jo Malone, Lancôme, L’Oreal, Revlon, Vogue.

Kalligráfiával is foglalkozik, kézírásokat készít kiadói és reklámprojektekhez.

A divatheteken szerzett tapasztalatai alátámasztják a merész és hatásos divatképek megalkotását. A karaktertervezés során a képzelőereje, alakrajza, valamint divat- és narratív érzéke érvényesül.

Nagy illusztrációs archívummal rendelkezik, ezek licencelhetők belsőépítészeti és kiskereskedelmi projektekhez.

Gyakran tervez termékcsomagolást is. Több mint 100 Hedkandi zenei albumhoz készített már kreatív koncepciót, amelyek több mint 6 millió album eladását érték el. Bizonyított érzéke van a figyelemfelkeltő borítók és csomagolások tervezéséhez.

„Világunk tele van különböző színekkel, szavakkal és képekkel, amelyek versengenek a figyelemért. A tervezésben az első feladat az, hogy kitűnjön, világos és látható legyen. Az elegancia és az egyszerűség a fontos, ezért én inkább a minimalista megközelítést részesítem előnyben, elkerülve a felesleges sallangokat. Ha valaki kiválaszt egy terméket az én illusztrációmmal vagy tervemmel, reményeim szerint az kommunikálni fog vele, vonzó lesz a számára, mert valahogyan más, mint a többi a polcon. A fotózás mindennapossá és unalmassá válhat, így az illusztrációk eredetisége fontos, mert egy letisztult, friss márkaidentitás kiemelheti az adott céget”-hangsúlyozta Brooks.

A londoni Laurence King Kiadóval közösen illusztrálta és írta a „City Sketchbook” trilógiát. Munkái olyan könyvekben is megjelentek, mint a 100 Years Of Fashion Illustration, New Icons of Fashion Illustration és Fashion Illustration Now.

Brooks a kirakattervezésre háromdimenziós illusztrációként tekint, és a tervezési koncepciók kidolgozásában, valamint a kész műalkotások kivitelezésében is otthonosan mozog.

Jason Brooks és a K7-24

„A Jójárt család nagyra értékelte és gyűjtötte a munkáimat, az együttműködésünk innen indult. Kezdettől fogva fantasztikus volt velük dolgozni. A legelső beszélgetéseink akkor kezdődtek, amikor meglátogatták a stúdiómat Brightonban, Anglia déli partján. Kedves emberek, akikkel jó együttműködni, mindemellett lenyűgözött a professzionalizmusuk és a nagyon alapos, kreatív megközelítésük volt a K7-24 esetén.

Ez egy olyan együttműködés volt, amely a K7-24 előnyeinek és modernitásának kommunikálásán alapult, ezért együtt dolgoztunk a branden és a színeken, hogy ezt kiemeljük. A nőknek, akiket gyakran ábrázolok, van egy bizonyos megjelenése, amely úgy tűnt, tökéletesen illeszkedik a márkához, így az én szerepem az volt, hogy biztosítsam a személyiséget és egyediséget.

A vezérelv valójában tehát az egyéniség és a vágyakozás kifejezése volt egy egészséges, kiegyensúlyozott életre. A célunk egy új, jellegzetes megjelenés volt” – mesélte Jason Brooks a Goodwill Pharmával való megismerkedését és a K7-24 koncepciójának kialakítását.

Megkérdeztük, hogy mit jelent Jason Brooks számára a K7-24 projekt.

„A jó egészség lényeges tényező, amely biztosítja az életben való boldoguláshoz szükséges energiát és vitalitást.

Megtiszteltetés, hogy műveim a K7-24-hez kapcsolódnak, és általuk részese lehetek az egészséges életmód támogatását és terjesztését célzó küldetésnek.

Az általam készített műalkotások tükrözik a K7-24 által megtestesített életörömöt, dinamizmust és a jó egészség örömét”-mondta el Jason Brooks a K7-24 diéta támogató rendszerrel kapcsolatos gondolatait.